Ebben a sorozatban olyan jeles alkotókra emlékezünk, akik térségünkben születtek, vagy alkotó éveik során itt (is) tevékenykedtek, és ezzel Temesvár, a temesi Bánság hírét emelték régiónkban éppen úgy, mint szakmai körökben. A bemutatott alkotókhoz évforduló kötődik. (BB)

VADAS JENŐ

Vadas Jenő (Lillafüred-Hámor, Borsod vármegye, 1857. április 2. – Budapest, 1922. július 21.) erdőmérnök, erdészeti szakíró, a magyarországi erdők főtanácsosa, a Bányászati és Erdészeti Akadémia tanára. Apja neve Vlkolinszky volt, édesanyját Herman Franciskának hívták, és testvére volt Herman Ottónak, a nagyhírű természettudósnak. Mivel édesapját korán elveszítette, az anyai nagybácsi jelentős szerepet vállalt nevelésében. Hermann Ottó „beleoltotta a természet iránti szeretetet és megtanította annak könyvéből olvasni” – írta nagybátyjáról Vadas. Miskolcon és a selmeci evangélikus líceumban végezte középiskolai tanulmányait. 1874-től erdészetet tanult a selmecbányai akadémián. 1880-ban tette le az erdészeti államvizsgát, 1881-ben erdőgyakornokként a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium erdészeti osztályára osztották be, 1881 őszén központi erdészjelöltté nevezték ki. 1882 végén lett II. osztályú erdész. 1881-ben a máramarosszigeti, 1882-ben pedig az óvári erdőgazdaságnál gyakornokoskodott. Felesége Péch Ilona volt. 

1885-ben a Temesvár melletti – vadászerdei – az országban másodikként létrehozott erdőőri szakiskolába került, 1886-ban itt lett főerdész, és az iskola igazgató-tanára. Az itt töltött évek alatt az intézményt jelentős mértékben fejlesztette, az iskola végzettjeit az ország legkiválóbb erdészei között tartották számon. 1891-ben a Selmecbányái Bányászati és Erdészeti Akadémia professzora, itt 1904-ig a Növénytani–Erdőtenyésztéstani tanszéket vezette, majd az akadémia főiskolává történő átszervezése után a kényszerű áttelepülésig az Erdőműveléstani tanszék tanára és vezetője volt. Itt dolgozott haláláig. A magyar erdőművelés megalapozásával elévülhetetlen érdemeket szerzett. Életcéljának tekintette az erdészeti kutatás megszervezését és fejlesztését, felismerte, hogy színvonalas szakmai felsőoktatás csak fejlett kutatásra támaszkodva valósítható meg. A Selmecbányán létrehozott Központi Kísérleti Állomásnak az első világháború végéig a vezetője volt, közreműködött a Kisiblyei Arborétum megteremtésében is. Kitartóan szorgalmazta a magyarországi erdészeti kísérleti állomások hálózatának a felállítását, amit 1897-ben Darányi Ignác földművelésügyi miniszter rendeletileg létrehozott. Vadas lett a kísérleti állomások első vezetője, ezáltal még jelentősebb tudományszervező és gyakorlati kísérletező munkába kezdett. Fő kutatási feladatának a hegy- és dombvidéki erdőgazdálkodás fejlesztésének megalapozását tekintette. 

A kutatási eredmények publikálására 1899-ben megalapította és 1918-ig szerkesztette az Erdészeti Kísérletek című szakfolyóiratot. 1908-ban felépítette az erdészeti laboratórium épületét. Vadas főiskolai működése „meghatározó volt a magyar erdőgazdaság története szempontjából is. „Nemzedékek sorát nevelte fel, akik a hazai erdőgazdaság minden ágában hirdették, alkalmazták professzoruk elveit, eredményeit” – írta róla Oroszi Sándor.

1893-ban a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából a kísérleti kutatások tanulmányozására Németországba és Svájcba látogatott, majd Ugyanabban az évben Bécsben részt vett az Erdészeti Kutatóállomások Nemzetközi Szövetségének első kongresszusán is. Ez a társaság 1910-ben, a IV. nagygyűlésén Brüsszelben elnökké választotta.

A millennium évében Vadas feldolgozta a selmeci erdészeti akadémia történetét, ez Budapesten jelent meg A Selmecbányai M. Kir. Erdőakadémia története és értesítője címmel (1896). Az akadémia történetének részletes áttekintését és elemzését a tantervek ismertetése, a taneszközök és laboratóriumok, a kísérleti telepek bemutatása követi. A szerző továbbá közli az erdőakadémia egykori hallgatóinak névsorát, s a jeles tanárok részletes életrajzát. Vadas könyve „ma is egyik alapforrása” az erdészeti szakoktatás történetének. 

A magyarországi erdészeti kísérletek elindítója szakirodalmi munkásságában is kiemelkedő eredményeket ért el. 1898-ban Budapesten megjelent az Erdőneveléstana, amely tartalmazza az erdőművelés alapfogalmait és eszközeit, a jelentős fafajták erdőművelési munkáit stb. Ugyancsak 1898-ban adták ki Budapesten Az árvízvédelmi füzesek telepítése és nevelése című könyvét is. Ez jó segítséget nyújtott a folyók szabályozásához és az árterületek rendezéséhez. 1911-ben közzétette újabb művét, Az akácfa című monográfiáját, amely 1914-ben németül is megjelent.

A világháború utáni államfordulat nagy törést jelentett Vadas életében. Hiszen az elcsatolt területeken maradtak az általa kiépített jelentős kísérleti állomások, a szabadkai és a temesvári, illetve a selmecbányai, a besztercebányai, a likavkai, a csorbai és a tátralomnici. Hátralévő éveiben Vadas alig alkotott valamit.

Szakmai szempontból ismerték és elismerték. A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia tanára, a IUFRO (Erdészeti Kutatóintézetek Nemzetközi Szövetsége) elnöke és az Országos Erdészeti Egyesület meghatározó alakja volt. Tudományos munkássága során összehangolta az erdészeti kísérleteket, és jelentős erdőművelési kutatásokat szervezett. Szakkönyvei ma is értéket képviselnek.

1922. július 21-én Budapesten hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték őt örök nyugalomra. Tiszteletére 1930-ban Sopronban szobrot állítottak. 1970-ben az Erdészeti Tudományos Intézet Vadas Jenő emlékérmet alapított és adományoz az erdészeti kutatás kiváló személyiségeinek. Nevét viseli Hámor főutcája, Mátrafüreden az erdészeti szakközépiskolát róla nevezték el, a Szinva-völgyben emléktáblát állítottak neki, a Bükkben forrás őrzi a nevét.

Főbb munkái: A tölgycsemeték neveléséről. (Budapest, 1888.) / Hengertábla. (Bund Károllyal és Tavi Gáborral, (Besztercebánya, 1892) / Szervezzük a magyar erdészeti kísérletügyet. (Selmeczbánya, 1893) / A selmeczbányai m. kir. erdőakadémia története és ismertetője. (Budapest, 1896.) / Erdőműveléstan. (Budapest, 1898.) / Az akácfa monográfiája. (Budapest, 1911.) / Magyarország erdészete. Az erdészeti kísérletügy Magyarországon (Bund Károllyal, Selmecbánya, 1914) / Erdészeti kísérletek (Selmecbánya, 1915). A Pallas Nagy Lexikonában az erdészeti cikkek szerzője. 

Irodalom:

Csáky Károly: 95 éve hunyt el Vadas Jenő. Lásd: 95 éve hunyt el Vadas Jenő – Országos Erdészeti Egyesület

Keresztesy Béla: Vadas Jenő születésének 125. évfordulója. Erdészeti Lapok 1982/10.

Oroszi Sándor: Az erdőgazdálkodás története Erdélyben. Budapest. 2013.

Magyar Életrajzi Lexikon, Szerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, 1994