Pallérozottságba oltott szabadszájúság
A 1960-as évek vége és az 1970-es évek eleje Románájának időleges, átmenetinek bizonyult politikai nyitása, a közállapotok és a gazdasági élet mérsékelt, visszafogott liberalizálása a képző- és iparművészetre is gerjesztőleg, megtermékenyítőleg hatott. Megnőtt, új dimenziót kapott a szépség és a minőség rangja, becsülete. Szembe ötlően megváltozott, átalakult a közízlés. Eltűnt a „pufajkás, a bakancsos munkás elegancia”. A Nyugatra való kipillantás, a szélesebb körű és valamelyest szabadabb, könnyebb informálódás rései gyökeres szemlélet- és stílus váltást eredményeztek a vizuális művészetek valamennyi ágában. Látványosan átalakult, igényesebbé és választékosabbá vált a ruhaviselet, a férfiak és főleg a nők öltözködése is. Polgárjogot nyert ismét tájainkon is a ruhadivat. A szocialista könnyűipar nem érzékelte az elvárások, a szükségletek metamorfózisát, átértékelődését; a gyárak, az iparvállalatok lassan, nehézkesen és körülményesen reagáltak a közízlés, a megjelenés-kultúra korszerűsödésére. Az ipar- és képzőművészek lényegesen fogékonyabbaknak, találékonyabbaknak és gyorsabbaknak bizonyultak. A díszítőművészetekre szakosodottakhoz az ecsetet, vésőt vagy metszőkést időlegesen félretéve több festő, szobrász és grafikus is csatlakozott és elkezdett kelméket, ruhákat, táskákat, nyakkendőket, gombokat, karkötőket, nyakékeket stb. „fabrikálni”, készíteni. Hirtelen megnőtt a Képzőművészeti Alap boltjainak, elárusítóhelyeinek forgalma és tekintélye. Mutatósabb, jó minőségű, formatervezett, egyedi vagy kisszériás ruhadarabokat és modern kiegészítőket kizárólag csak a művészeti szaküzletekből, a galériákból lehetett beszerezni, vásárolni. A Tőzsde (Republicii) utcai „kisgaléria” mellett a Képzőművészeti Alap külön boltot, elárusító helyet nyitott és működtetett a Rezső (Alba Iulia) utca sarkán nagyon gazdag és változatos kínálattal. Nagyon élénk forgalmat bonyolított le az 1968-ban felavatott, megnyitott Helios Galéria kereskedelmi részlege, áruforgalmazási sarka is.
A grafikusnak indult és a díszlettervezésbe is belekóstolt pályakezdő Pamfil Marietta is sietett kihasználni a távlatosnak mutatkozott konjunktúrát. Ékszerkészítésre adta a fejét. Az elérhető, a környezet, a természet kínálta vagy a könnyebben beszerezhető alapanyagokból kezdett leleményesen kimódolt, korszerű formarendű és összhatású műtárgyakat – „hordható objekteket” készíteni.
A temesvári iparművésznő alkotópályáját akkor kezdte, amikor az ékszerkészítésben – gyökeres fordulat, kultúrtörténeti váltás következett be. A nemesfémekből formált, drágakövekkel megrakott hagyományos ékszerek – amelyek demonstratívan a hatalmat és a gazdagságot fejezték ki – mellé s alkalmanként helyett a társadalmak demokratizálódásának egyenes folyományaként látványosan fölzárkóztak a természetes, „hétköznapi” anyagokból kivitelezett modern dísztárgyak. Hirtelen megszűnt az anyagok tradicionális hierarchiája. Már nem annyira az anyag, hanem a művészi gondolat, az eszme értéke, a kivitelezés mívessége számított. A neoavantgárd irányzatok lendületes előretörésének s térhódításának sodrában az ékszer is, amely hangsúlyozottan a test tartozékává rangosult, a művészi kísérletezés és újítás eszközévé és táptalajává vált. Hosszabb időt Olaszországban töltött, ahol magánéleti indítékokon túl, különleges, „mediterrán” alapanyagokat – kagylókat, színes csigaházakat, tarka kavicsokat, zúzalékokat stb. – gyűjtött, vásárolt össze. Temesvárra, Széna téri műtermébe hazatérve éveken át hasznosította, dolgozta fel egzotikus ékszerekké az Itáliából hozott zsákmányt. Konok következetességgel természetes alapanyagokból készítette ékítményeit, dísztárgyait.
Pamfil Marietta bőrből, kagylókból, kristályokból, színes féldrágakövekből és fémszálakból formálta és teremtette meg együtteseit, mutatós dísztárgyait, amelyek sorában egyaránt akadtak hétköznapokon is hordhatók csecsebecsék, kivételes alkalmakra ajánlott összeállítások is. Pamfil Marietta nem kimondottan viselésre szánt, kiérlelt ékítményeit „berámázta”, ízléses kazettákba helyezte. A veretes, művészi ékszerek „nyugalmi állapotukban” is remekül hatottak, valódi, hamisítatlan műtárgyakként viselkedtek. Minden tárgy s valamennyi doboz céltudatosan kigondolt és megkomponált öntörvényű, harmonikus egységet alkotott. Az eredetiség, a gondos kimunkáltság, a formai változatosság és gazdagság Pamfil Marietta ékszereinek legfőbb jellemzőjévé, ismérvévé vált. Egyéni stílust, jellegzetes formanyelvet alakított ki, honosított meg,
A temesvári iparművész dísztárgyai az alkotói fantázia, a találékonyság, a kézügyesség és a szakmai jártasság sikerült produktumai. A temesvári iparművésznő tudatosan kerülte a meghökkentő, a keresett, a szélsőséges formai megoldásokat, bravúrokat. A tiszta, az egyszerű alakzatokat preferálta, részesítette előnyben, amelyek zavartalanul hagyták érvényesülni a kövek, a gyöngyök, a kagylók, a csigák stb. természetes szépségét és expresszivitását. Pamfil Marietta ékszerei egyedi, kézművesi gondossággal és alapossággal kivitelezett műtárgyak, amelyek választékosságukkal, eleganciájukkal, egyszerűségükkel és keresetlenségükkel vonzanak és hatnak.
Pamfil Marietta azonban nemcsak az embertársai – leginkább a szépnem! – ékesítésére összpontosított és gondolt, hanem behatóan foglalkoztatta az épületek, a belső terek kiképzése, díszítése is. A műépítészet, a bútoripar, a sorozatgyártás és a kézműipar által készen kínált termékekből, idomokból, mértani alapformákat hasznosító elemekből alkotta meg dekoratív felületeit, háromdimenziós objektjeit, bőr- és textiltérplasztikáit, amelyeknek a kiegyensúlyozottság, a mozgalmasság, a harmónia, a választékosság volt legfőbb jellemzőjük és erényük. Pamfil Marietta életcéljának, művészi hívatásának érezte és tekintette, hogy műtárgyaival szebbé avassa embertársait, valamint létezésük közegét, az élet köznapi és kivételes színtereit.
Édesanyjával, Szuits Olgával élt a Széna tér 1, szám alatt. A lakástól, otthonától tartósabb ideig sohasem tudott megválni. Belekóstolt a házasságba is. A Temesváról Németországba kitelepült Norbert Berger orvos hitvese lett. Két évig németföldön élt, de nem érezte elemében, igazán jól magát. Visszatért szülővárosába. Norbert Berger a Timișoara című ellenzéki lapot alapító, kiadó és szerkesztő Oskar Bergernek volt a fivére, számos bajba jutott temesvári gyógyulását, felépülését segítette. Lakatot sohasem tett a nyelvére. Véleményét nem rejtette véka alá. Megjelenése, viselkedése, öltözködése és gesztusai választékosságát, alkotásai esztétikai finomságait sokakat meghökkentő szabadszájúsággal, nyers szókimondással ellenpontozta. Nevén nevezte a dolgokat. Nem álszenteskedett. Megütköztető fordulataival bizonyos mértékig szerepet is játszott, nonkonformizmusát exponálta. Igazi „úri nő” volt, de valamiért nem akart annak látszani és mutatkozni! A piactér közelsége okán is bőségesen merített a kocsisok szókincséből, zaftos fordulataiból, csattanósra hegyezett megjegyzéseiből, kötőszóként elegyítette, vegyítette beszédébe az egyik vagy a másik állat nemiszervét.
Tőről metszett jótét-lélek volt ugyanakkor Pamfil Marietta. A karitatív ösztönt, a könyörületességet, a segítségnyújtás készségét és hajlamát a génjeiben hordozta. Párját ritkító elkötelezettséggel, felelősségérzettel s lankadatlan kitartással istápolta, gondozta és támogatta az elmagányosodott, elerőtlenedett idős pályatársait, megrendült egészségű, súlyos betegségekkel bajlódó, anyagi nehézségekkel küszködő kollégáit, ismerőseit, minden rászorulót, nélkülözőt, lecsúszottat gyámolított. Ha kellett, megszerzett ritka és drága gyógyszereket, műszereket vagy készülékeket. A nincstelen családoknak rendszeresen ruha- és élelmiszer-csomagokat juttatott. Kórházba utaltatta a súlyos betegeket. Lételeme volt a jótékonykodás. Hosszabb időn át gyámolította az egyedül maradt kiváló textilművésznőt, Jecza Bíró Klárát, akinek földi maradványait a családi örökségként rászállt sírhelyek egyikébe hantoltatta el a gyárvárosi temetőbe. Műgyűjteményének több értékes darabját, a két világháború közötti évtizedekben Temesvárott élt és alkotó művészek festményeinek, grafikáinak és szobrainak egy részét végrendeletileg a Bánság Múzeumára hagyta.
2020. június 5-én távozott az élők sorából. A Gyárvárosi Szőlők Hönig (most: Stuparilor) utcai temetőjében helyezték örök nyugalomra 2020. június 10-én.
Szekernyés János
