Két újabb esperesi domborműhöz nyert támogatás az egyházmegye
A temesvári református egyházmegye székházának udvarára belépve a látogató egy modern, funkcionális, szép helyre érkezik. A Herculane utcai hivatali épületben pedig kellemes hangulatban időzhet el, aki lelki alkalmakra, ügyintézés miatt vagy egy rendezvényre látogat el.
Az épületegyüttes használata 2023 óta egyre inkább kiteljesedett, és egy idő után szinte magától adódik az igény, hogy az amúgy modern épületet megfelelő díszítésekkel is ellássák. Természetes választás volt, hogy a hivatali elődök képmásai kerüljenek a falakra. Ezáltal a tradíció, a hagyományok tisztelete és az esztétika is magasabb szintre léphet.
Ft. Bódis Ferenc esperes számára a történelmi emlékezet fenntartása mindig is fontos volt. Példaként említhetjük a végvári első háborús emlékmű felújítását, a sajnálatos módon elnéptelenedett klopodiai templom berendezésének megmentését és más helyeken való újrahasznosítását, vagy a szigetfalui templom állagmegóvási munkálatait.
Bódis Ferenc esperes úrnak javasoltam, hogy induljunk időutazásra és megkértem, hogy olvasóink okulására beszélgethessek vele elődeiről. Arra kerestük a választ, hogy milyen időkben éltek, dolgoztak, és mi volt jellemző a két világháború közti bánsági esperesekre.
Hány esperes vezette a bánsági egyházmegyét a két világháború között? Mielőtt erre a kérdésre válaszolhatnánk, először is meg kell értenünk, hogyan jött létre ez a bánsági egyházmegye. A bánsági egyházmegye elődje a 18. század első felében jött létre Békési egyházmegye néven, majd jelentős déli és keleti irányú bővítések nyomán 1821-ben Békés-Bánáti Egyházmegye névre keresztelték át. A trianoni határok meghúzása miatt ez aztán három részre szakad és a romániai Bánságba eső rész elszakad a közigazgatási egység központjától. Amint beszélgetésünkből kiderült, a helyzet nehéz volt, hiszen a román állammal el kellett ismertetni az új egyházszervezet felépítését. A Bánságot illetően Szabolcska Mihály (1861-1930) sokat járt Bukarestbe tárgyalni és ennek eredményeképp a Békés-Bánáti Egyházmegye Romániához került részén megalakul a Bánsági Egyházmegye, melynek 1920-ben ő lesz az első esperese. Szabolcska még hat éven át töltötte be a tisztséget: 1926-ban lemond, két évvel később Budapestre költözik és 1930-ban elhalálozik.
Az esperesi tisztségben utóda Zöld Mihály (1880-1931) végvári lelkipásztor lesz, aki esperesi mandátumát nem tudja kitölteni, hanem súlyos betegség következtében 1931-ben hal meg. Utódja Szabolcska Mihály fia, László (1897-1957) lesz, aki 1935-ben szintén Budapestre költözik és a Budahegyvidéki gyülekezet lelkipásztora lesz.
Az interbellum ideje alatt szolgáló esperesek sorát Nemes Elemér (1880-1949) zárja, akinek életpályája éppen fordított utat jár be. Budapesten született, ott végezte el a teológiát, majd segédlelkész lett. Emellett a Zeneakadémián zeneszerzés szakon is végzett. Rendes lelkipásztor 1909-ben lett Igazfalván, majd 1934-től Lugoson. 1935-től lett esperes, 1940-től pedig püspökhelyettes. Ezen tisztségeit 1949-ben bekövetkezett haláláig töltötte be.
Közügyekben aktív volt mind a négy esperes
Esperes úrral folytatott beszélgetésem során felvetettem, hogy vajon mennyire volt szükségszerű vagy természetes az, hogy a Trianon utáni időszakban a lelkipásztorok, illetve esetünkben különösen az esperesek közéleti, politikai tisztségeket vállaltak.
Válaszában nagyon pragmatikusan felvázolta, hogy az országhatárok átrajzolásával a legfontosabb feladat az volt, hogy új egyházi szervezetet (kerület, egyházmegyék) állítsanak fel, ismertessenek el Bukarestben. Ez ügyben Szabolcska Mihály (Nagy Károly erdélyi püspökkel együtt) sokszor járt Bukarestben. 1920-ban esperesnek választották, lett püspökjelölt is, de végül a közgyűlés Sulyok Istvánt választotta meg.
Beszélgetésünk során tisztáztuk azt is, hogy mind a négy esperes viselt valamilyen tisztséget a Magyar Pártban: Szabolcska Mihály 1922-ben országos alelnökké lett választva, Zöld Mihály végvári ügyvezető elnök, Szabolcska László a bánsági elnöki tanács tagja, Nemes Elemér pedig bánsági alelnök volt.
Művészeti tevékenységek
A beszélgetésre készülve feltűnt nekem, hogy mindegyikük szívügye volt a művészet, és lelkipásztori, valamint közéleti tevékenységeik mellett valamelyik művészeti ágban is maradandót alkottak. Arról kérdeztem beszélgetőpartneremet, hogy vajon miért figyelhető meg ennél a négy lelkésznél a költészet gyakorlásának szeretete.
Beszélgetőtársam válaszként rámutatott, hogy akkoriban „az irodalmat abban az időben, a lelkészek főleg azért művelték, mert ez hozzá tartozott ahhoz, hogy valaki tanult ember volt.” „Azt is ki merem jelenteni, hogy ezeket saját maguk is felolvasták: a gyülekezetnek vagy egy népünnepély alkalmával.” A verselés célját illetően „nem feltétlenül babérokra hajtottak. Egyszerűen szerették a verselést is, a maguk szórakoztatására is. Tehát kiírták magukból azt, amit ők éreztek, amit gondoltak, sőt megosztották azt szűk közönségükkel, ami mondjuk a gyülekezet volt.”
Legnagyobb országos ismertségre egyértelműen az első esperes, Szabolcska Mihály tett szert, aki tekintélyes terjedelmű költői életművet hagyott maga után. Sokak szerint alulmaradt Adyval szemben, de kortársai nem kevesen tartották nagyra. Fontosak voltak művelődésszervezői eredményei is: alapítója és évtizedeken át elnöke volt a temesvári Arany János Társaságnak és a Temesvári Magyar Dalárda alapításában is fontos szerepet játszott. Magyarországon a tekintélyes Petőfi és Kisfaludy Társaságoknak volt tagja, az MTA pedig tiszteletbeli tagjává választotta. A budapesti Kerepesi úti temetőben emelt síremlékét pedig az a híres Horvay János készítette el, akit elsősorban számos monumentális Kossuth-szoborcsoportjairól ismerhetünk.
Zöld Mihály ismertsége inkább regionális volt, bár van tudomásunk arról is, hogy Erdély távoli vidékein is adtak elő verseiből, vagy volt olyan, hogy őt költeményei elszavalására kérték fel.
Szabolcska László, aki Angliában is folytatott résztanulmányokat, inkább elméleti szinten foglalkozott az irodalommal. Irodalomtörténészként Gárdonyi Gézáról írt monográfiáján kívül Ravasz László püspökkel közösen írt életrajzi könyvet édesapjáról.
Szabolcska László
(Forrás: Várady Aladár – Berey Géza: Erdély monográfia, 1934)
Beszélgetésünk során, amikor Nemes Elemérre kerül a szó, felcsillan beszélgetőpartnerem szeme. Lelkesen mondja el, hogy „amikor Zöld Mihályt választják meg esperesnek, akkor nemcsak Zöld Mihály kerül szóba, hanem már akkor felvetődik Nemes Elemér, aki akkor még igazfalvi lelkész volt. Zöld Mihály halála után sem Nemes lesz az utód, hanem Szabolcska László, és csak utána jön el az ő ideje: a négy esperes közül a leghosszabb időn keresztül tölti be a tisztséget, egészen 1949-ig.” Ehhez hozzáteszi, hogy „Igazából akinek érdemes az esperességét megvizsgálni, és lehet, hogy sok jó dolgot meg érdekességet lehet majd találni, az Nemes Elemér” Nemes Elemért illetően ezt a lelkesedést én is teljes mértékben megértem, mert nagyon színes életútja volt. Budapesten született és ott nem csupán teológiát végzett, hanem zeneszerzői szakon is végzett a budapesti Zeneakadémián – osztálytársa volt Kálmán Imre. Esküvői tanúja Hubay Jenő. A krónikák feljegyezték, a 400. éves genfi Kálvin-évfordulón a magyar küldöttség istentiszteletén ő játszott az orgonán. 1909-ben dalénekes feleségével együtt költözött Igazfalvára és járult hozzá az ottani közművelődés szintjének magasabbra emeléséhez is. Írt zeneműveket Arany balladáihoz, de operettet és más zenedrámákat is. Ami
Nemes Elemér
(Forrás: Lugosi Református Egyházközség)
pedig a hivatali idejét illeti: 1935-től 1940-ig „csak” esperes volt, onnantól viszont rangidős esperesként, püspökhelyettesi rangban pásztorolta a Királyhágómelléki Egyházkerületnek azt a részét, amelyik a bécsi döntést követően is Romániában maradt.
Magyar támogatásból, Ungor Csaba készíti a plaketteket
Ungor Csaba nevével a Bánságban és azon túl is számos helyen találkozhatnak a köztéri szobrok, emlékhelyek iránt érdeklődők. Gondoljunk csak az Új Ezredév Központban elhelyezett Martzy Johanna plakettre, vagy a templomtér belsejét díszítő napkorongra. De a bevezetőben említett művészeti projektekben is oroszlánrészt vállalt. Szabolcska László és Nemes Elemér plakettjeit is ő fogja megalkotni – a tervek szerint idén novemberig készülnek el. A munka anyagi fedezetét a Magyar Külügyminisztérium biztosítja.
A készülő domborművek nem csupán esztétikai elemekkel gazdagítják az esperesi hivatal udvarát, hanem kézzelfogható módon kapcsolják össze a jelen közösségét a bánsági református múlt meghatározó alakjaival.
Téglásy Sándor
